Po Bronson és Ashley Merryman műve 2009 egyik legnagyobb példányszámban értékesített könyve volt az Amazonon, óriási visszhangot keltett az amerikai sajtóban és a szülők körében, azóta pedig a világ számos országában kiadták. A két tudományos újságíró több évig tartó aprólékos munkával gyűjtötte össze azokat a friss kutatási eredményeket, amelyek valami újat, érdekeset mondanak nekünk a gyerekekről.
- Mikor ártunk a dicsérettel, és hogyan motiválhatunk vele igazán jól? Milyen, eddig nem ismert következményekkel jár, ha egy gyerek a szükségesnél kevesebbet alszik?
- Miért hazudik nekünk a gyerekünk, és mit tehetünk azért, hogy ezt ritkábban tegye?
- Milyen módszerrel ösztönözhetjük a legjobban kisbabánk nyelvi fejlődését? Mi a testvérkonfliktusok oka, és miként csökkenthetjük gyakoriságukat? Miért követnek el a tinédzserek teljesen nyilvánvaló őrültségeket?
- Mikor derül ki, hogy egy gyerek tehetséges-e?
- Miért állítják a tudósok, hogy kamaszoknál a szülőkkel való vita a tisztelet jele, és éppen hogy erősíti a kapcsolatot?
- Hogyan tanítható az önkontroll, és mit nyerhet vele a gyerekünk?
- Miként lehetséges, hogy közösségben gyakran a legjobb családi körülmények közül jövő, népszerű gyerekek is agresszíven és kegyetlenül viselkednek?
Számos izgalmas kérdés, és sokszor meglepő, máskor ösztönös szülői magatartásunknak tudományos megerősítést adó válaszok. Egyes fejezetekhez dr. Vekerdy Tamás és dr. Kádár Annamária írt szakmai kommentárt.
Olvass bele a könyvbe:
"A felmérésben résztvevő gyerekeket véletlenszerűen két csoportra osztották. Az egyik csoport tagjait az intelligenciájukért dicsérték meg: 'Remekül sikerült, látszik, hogy nagyon okos vagy.' A másik csoportba sorolt gyerekeknek az igyekezetüket hangsúlyozták: 'Remekül sikerült, biztosan nagyon keményen dolgoztál.' Ezt követően a gyerekek választhattak, milyen tesztet töltenek ki a második körben. Az előzőleg az igyekezetükért megdicsért gyerekek 90%-a választotta a nehezebbfeladatot, míg az intelligenciájukért megdicsért gyerekek többsége a könnyebb mellett döntött. Vagyis az 'okos' gyerekek meghátráltak a kihívás elől, nem kockáztattak meg egy esetleges megszégyenülést. Dweck számított rá, hogy a dicséret visszaüt, de a hatás mértéke még őt is meglepte. 'Ha az igyekezetre helyezzük a hangsúlyt, azzal egy olyan változót adunk a gyerek kezébe, amire van befolyása', magyarázta a kutató. 'Így olyannak látja magát, aki képes kontrollálni saját eredményességét. Ha viszont a vele született intelligenciát hangsúlyozzuk, az nem nyújt neki segítséget ahhoz, hogy jól kezelje a kudarcot'.”
"A konstruktív párkapcsolati konfliktusoknak való kitettség kifejezetten jót is tehet a gyerekeknek – ha azok nem eszkalálódnak túlságosan, nem torkollnak sértegetésbe, bántalmazásba, és szeretetteljes feloldással érnek véget. Ez hosszú távon fokozza a gyerekek biztonságérzetét, akik a tanárok értékelése szerint több proszociális viselkedést is tanúsítanak, mint társaik. A feloldásnak persze hitelesnek kell lennie, nem olyannak, amit csak a gyerekek kedvéért játszanak el a szülők. A gyerekek ebből konfliktuskezelési stratégiákat tanulnak, saját szemükkel látják, hogyan kell közelíteni az álláspontokat, kompromisszumot kötni és kibékülni – míg azok a társaik, akik csak a veszekedésnek lehetnek tanúi, ebből a leckéből kimaradnak."
